Egy kiscsapat nagy sikere!
Az idei évben harmadik alkalommal rendezték meg a Klubcsapatok Feeder Országos Bajnokságát, ahol egy újonnan összeállt csapattal a dobogó második fokára állhattam fel, a hab a tortán, hogy egyéniben pedig harmadikként végeztem. Sok megkeresést kaptam ezután, mindenki érdeklődött a sikerünk hallatán. Hogy mi volt a siker titka, illetve mi volt a taktikánk, ami ennyire bevált, minderre most megpróbálok fényt deríteni, hátha más is okulni tud belőle.
A Klubcsapatok Feeder Országos Bajnokságának ezúttal a Kaposvár melletti Deseda-tározó adott otthont szeptember közepén, még a vénasszonyok okozta nyári időben. A festői környezetben elterülő Deseda egy igazi horgászparadicsom, mert a mintegy 245 hektáros vízen mindenféle horgászmódszer kedvelői megtalálhatják a számításukat, így a pontyozók, a pergetők, a finomszerelékes technikákat kedvelők, de még a harcsákat megcélzó horgászok is örök élményekkel térhetnek haza innen. Nekünk finomtechnikás feeder horgászoknak igazi Mekka ez a víz, így bátran kijelenthetem, hogy a bőséges keszegállománnyal rendelkező Deseda-tározó hazánk egyik legjobb horgászvize! De térjünk vissza a versenyhez, amire egy teljesen új formációval érkeztünk, egész pontosan a Maros Mix-Feeder FC-vel, melynek tagjai Ambrus Tibor, Arató Soma Gergely, Bakó Péter, Bodzsár Norbert Márk, és jómagam Kálló Kornél, valamint Bakó Eszter segítő, Bodzsár Csilla edző és Katona Ildikó csapatkapitány. Az öt versenyzőből hárman szemtelenül fiatalok, azonban borzasztóan ügyes versenyhorgászok, míg Tibi a rutinos vén róka, én pedig talán a kettő keveréke lennék a koromnál fogva, egy biztos, hogy jól kiegészítettük egymást, tanultunk egymástól.
A fiatalság ötvözete a tapasztalattal!
A háromfordulós versenyre már kedden megérkeztünk, így három napot szánhattunk a felkészülésre a pálya több pontján. Az első és talán legfontosabb következtetés, amit egyből leszűrtünk és egész héten szem előtt tartottuk, az a távolság kérdése volt. Azt vettük észre, hogy a halak nem feltétlenül tartózkodnak a parthoz közeli távokon, hanem valamivel bentebbről érkeznek meg nagyobb csapatokban, ezért azok a horgászok, akik 20-22 méterre horgásztak, az elején nem sok halat fogtak, így az első 1-1,5 órában rögtön hátrányba kerültek azokkal szemben, akik 30 méter körül keresgélték a halakat. Az is igaz viszont, hogy rövidebbről sokkal több halat lehet adott idő alatt fogni, míg távolabbról jóval lassabb ez a mutatvány, ennek ellenére úgy éreztük, hogy az elejétől ütemesen fogott hal lehet a végelszámolásnál a jobb megoldás. Csapatunk tagjai egységesen a bentebbi távolság mellett tették le a voksukat, így minimum 30 méter volt a meghorgászott távolság. Egy másik fontos észrevételünk, hogy nagyon sok hal tartózkodik vízközt, így olyan etetőanyagot és földet kellett választanunk, ami alkalmas volt a vízközti pecára, tehát jól oldódik, könnyen és gyorsan bont a fenékre érve. A gyors oldódás azért is volt kardinális kérdés, mert olyan gyorsan jöttek a kapások, hogy a kosár beérkezése után fél perc sem telt el sokszor a kapásig, így ha nem oldódik ki, akkor azzal csak kárt okoztunk volna, mert szétráncigáljuk a benne maradt etetőanyagot.
Egy egyszerű keszeges keveréket használtunk mellőzve belőle az aromákat.
Próbáltam a földesszúnyogot töményen is bejuttatni, de ezúttal ez nem volt nyerő, inkább a mix volt az amire ugrottak a halak.
Az etetőanyagunk, amiből három kilót kevertünk be, egy egyszerű keszeges, aroma nélküli keverék, amit teljesen átlagosan készítettünk el, gondolok itt a normál nedvesítésre, tehát nem túl száraz és nem túl nedves volt a keverékünk. Nagyon fontos volt azonban a megfelelő és homogén állag, amit kétszeri rostálással értünk csak el, így garantáltan egyenletes volt a keverékünk állaga. A földünk egy zacskó világos lösz és egy zacskó löszös agyag keveréke, egy minimális nedvesítéssel, ebbe a négy kiló földbe került bele az aprószúnyog. Az etetőanyagból és a földből mixet készítettünk, ami 5 marék etetőanyagot és 5 marék földet jelentett alapesetben, ha azonban ritkultak a kapások, akkor az arányokkal kellett variálni kissé és kideríteni, hogy a több kaja, vagy a több föld kellett-e a halaknak. A szúnyoglárva mellett a csonti és a giliszta volt még az-az élőcsali, amit szívesen megettek a halak, ezért a kosárba a mixhez mindig került belőlük is pár falatka. Fontos említést tenni a kosár méretéről és típusáról is, bár vízközt cikáztak a halak, azonban az etetőanyagot le kellett juttatni a fenékre, így inkább a sűrűszövésű drótból készült etetőkosarak tűntek jobbnak, súlyuk tekintetében a 30 grammos, míg űrméretük tekintetében a normál etetőkosár méret, amivel azért lehetett betermelni a csalogatókat rendesen. Azt el kell fogadni, hogy sok halat általában bőséges etetéssel lehet fogni, márpedig a Desedában rengeteg keszeg él, így aki jó eredményt akart elérni, annak minimum 15 kilót kellett fognia belőle, bár a szektorokat inkább 20 kilóval nyerték. Jómagam nagyon kedvelem az ilyen sokhalas versenyeket, mert itt a helyes taktika és a jól kiválasztott etetőanyagok és csalik mellett a gyorsaság és a pontosság is sokat számít, ezért külön öröm volt számomra, hogy az első fordulóban sikerült pályacsúcsot horgásznom a 25630 grammos fogásommal, ami 156 darab keszegből állt.
A mászatás után csak az élő, egészséges példányok maradnak meg a számunkra.
A mászatás után csak az élő, egészséges példányok maradnak meg a számunkra.
Véleményem szerint a szúnyoglárva volt a legjobb csali, amivel rögtön kapást lehetett kicsikarni.
Ha már a pontosságról és a gyorsaságról beszélünk, akkor érdemes ezt a két dolgot kissé jobban körüljárni, ugyanis ez a két dolog kézenfogva jár a keszeghorgászatban. A gyorsaság a versenyhorgászatban egy olyan előnye lehet a horgásznak, amivel elé tud kerülni az ellenfeleinek, mivel adott időszakon belül több mindent tud megtenni másoknál, de hogyan is tudjuk növelni a gyorsaságunkat? Kettébontanám a horgászatot a vízparton eltöltött és a vízben eltöltött időre! Mire is gondolok? A vízparton eltöltött idő, a csalizás, az etetőkosár megtömése, a dobás gyorsasága és a hal levétele a horogról, ez mind-mind könnyedén fejleszthető, csak tudatosan kell gyakorolni a horgászatink során. A vízben eltöltött idő az, hogy milyen gyorsan tudunk kapást kicsikarni a halakból, a megakasztott halat milyen gyorsan tereljük magunkhoz és aztán milyen gyorsan reptetjük ki, esetleg szákoljuk meg. Ez utóbbi csoportból szintén könnyen gyakorolható a kitekerés, a szákolás, a röptetés, viszont a kapások kicsikarása már nehezebb feladat, mert ez már más típusú tudást, a megérzést is igényli, viszont az-az egy biztos, ha a halakat minél kisebb helyre tudjuk összeterelni, akkor biztosan hamarabb lesz kapásunk! Itt el is érkeztem a pontosság fontosságához, mert minél pontosabb a dobás, annál több időt spórol meg a versenyző, mert a kis helyre történő etetéssel valószínűleg hamarabb is találkozik a hal a horgunkkal.
A nagyobb halak csalogatása érdekében, gyakran vágok a gilisztához kukoricát is és hagyom a giliszta levében állni, ezáltal garantáltan fogósabb lesz.
Nagyon szerették a desedai keszegek a gilisztát is.
Azt hiszem a kis csapatunk ebben nagyon jeleskedett, mert mindannyian nagyon precízen és pontosan horgásztunk. A csapattagokkal megegyezett a véleményünk abban, hogy nem próbálunk belemenni abba, hogy szelektálni próbáljuk a halakat és így csak a nagyobb egyedeket megfogni, hanem a gyorsaságunkban és pontosságunkban bízva mindent megfogni, ami jön. Végül is a taktikánk remekül működött, mert a harmadik forduló végén magasra emelhettük a második helyezettnek járó kupát, ami azt gondolom óriási eredmény egy ilyen erős, világbajnokokkal telitűzdelt mezőnyben. Bár még sem a helyszín, sem az időpont nem ismert, de mi jövőre ismét rajthoz állunk, hátha akkor a legfényesebb érem csillog majd a nyakunkban.
