Egy őszi nap a Tiszán!

Horgászszemmel nézve nem is kívánhattunk volna szebb időt októberre, mert bizony tényleg kellemes időben horgászhattunk ez idő tájt. Egy ilyen szép őszi napot választottam én is a tiszai keszegek becserkészésére a Tiszaújvároshoz közeli szakaszon. Korán indultam útnak, hogy a napkeltére megérkezhessek a vízpartra, így a felkelő nap első sugarai a szemem láttára rajzolták meg a lassan csordogáló folyó vizét. Lassú folyású és viszonylagosan tiszta víz fogadott, amiből inkább az első volt az aggasztóbb, mert sokkal jobban eszik a keszeg, ha húz a víz, de horgászni jöttem, nem halat fogni! A Tisza ezen szakasza, nem számít a leghúzósabb szakasznak, így viszonylag finom felszereléssel és könnyű kosarakkal is el tudunk boldogulni. Nincs szükség a kifejezetten nehéz folyóvízi kosarakra,mert itt a normál méretű, 40-60 grammos kosarakkal is elboldogulhatunk általában a parthoz közeli távokon.

A Tiszaújvárosnál található Tisza-szigeten vertünk tanyát, ahol a keskenyebb oldalon horgásztunk.

Három kiló etetőanyaggal készültem a horgászatra, amely bőven elegendőnek is bizonyult.

Tartalmas és illatos keverék, amelyre rárostáltam még egy zacskó barna agyagot a nehezítése végett.

Nekem ezúttal a 30 grammos etetőkosaram a lassú folyásnak köszönhetően üresen is megállt a parttól 20 méteres távolságban. Ehhez a sodráshoz és az általa kívánt könnyű etetőkosárhoz elegendő volt egy 3,60-as Tubertini Reflex feederbotot választanom medium dobósúllyal, amivel kényelmesen tudtam megoldani ezt a feladatot. Az orsóm egy 5500-as méretű Tubertini Vertigo, amire 0,20-as Gorilla Feeder zsinór került, 0,14-es fonott dobóelőkével. Bár nem kifejezetten vagyok híve a fonott dobóelőkének, de ezúttal mégis ezt választottam a monofil zsinór helyett, mivel a Tisza telis-tele van akadókkal, amelyek könnyedén elvághatják a zsinórunkat, és ezt azért a fonott valamivel jobban tolerálja. A szerelékem egy szabadonfutó, végig csúszó szerelék, melynek végébe egy 75 centiméteres, 0,128-as Tubertini Next előkére kötött 14-es méretű horog került első körben.

A Tubertini Next előkezsinór egy kifejezetten lágy zsinór, amely szinte láthatatlan a vízben.

A vágott giliszta az etetőkosárban még a hideg víz elelnére is felpörgette a halakat.

Ha kisebb halakra horgászunk akkor tépjük el a feltűzött giliszta végét, így csak a darabka marad a horgunkon.

A tiszai de más folyóvízi horgászataink során is, fontos figyelembe vennünk, hogy a víz sodrása könnyedén elviheti az általunk bejuttatott etetőanyagot, ha nem nehezítjük azt le megfelelőképpen, így az etetőanyagomat ennek tükrében választottam ki és kevertem be. Ezúttal a Maros Mix kínálatából két régi, nagy klasszikust választottam, így az XXL-t és az XXL Dévért, amelyet 2:1 arányban kevertem össze, tehát 2 kiló XXL-hez 1 kiló XXL Dévér került. Az etetőanyagokat szárazon összekevertem, majd egy teáskanálnyi mennyiségben adagoltam hozzá Maros Mix por alapú édesítőszert, és egy zacskó szintén Maros Mix Barna Agyagot nehezítésképpen. Mindezek száraz összekeverése után következett a nedvesítés, amelynek vízéhez XXL Dévér folyadék aromát is adagoltam, hogy minél messzebbről csalogassa oda a halakat. Az első nedvesítés után pihenni hagytam az etetőanyagot, hogy a szemcsék minél jobban duzzadjanak meg, ezáltal még nehezebbek legyenek. Ilyenkor érdemes az etetőanyagot a pihentetés idejére lenyomkodni, ledöngölni, hogy még nehezebb, még fajsúlyosabb legyen. Általában ilyen esetben a keveréssel kezdek, majd az első bőséges nedvesítés után - amíg pihen a kaja -, addig beállítom a ládámat, összerakom a pecákat, és a többi felszerelésemet.
 

Ezekért a dévérkeszegekért jöttem.

Egy szebbecske bodorka a horgon! Ők egyébként a jéghideg vízben is eredményesen foghatóak.

Ha mindennel elkészültem, ismét előveszem az etetőanyagot és ránedvesítek, majd lerostálom azt. Ezúttal a kész etetőanyaghoz piros színű Maros Mix süllyedő morzsát is kevertem plusszban, hogy a halakat minél jobban ott tudjam tartani az etetésemen. A folyóvízi halak egyébként kifejezetten kedvelik az ilyen típusú morzsákat, sokszor észrevettem már, hogy szinte folyik kifele belőlük a szákba kerülésükkor. Az etetőanyagom elkészültével kezdődhetett is a horgászat, amelyet egy minimális alapozó etetéssel indítottam el, mindezt a horgászatra használt etetőkosárral elvégezve. Szerintem nem feltétlenül nyújt előnyt a feederbotos, folyóvízi horgászatnál a nagyobb alapozó etetés, sokkal inkább fektetem a hangsúlyt a folyamatos és ütemes etetőanyagpótlásra, amivel garantáltan mindig van etetőanyag előttünk. Az ily módon létrehozott etetési sáv a vízfolyásnak köszönhetően az aroma és az elmosódó szemcsék hatására utat mutat a távolabbi halaknak is a horgunkhoz. Visszatérve tehát, egy folyamatos, ütemes, pár percenkénti újradobálással indítottam el a horgászatomat, ami viszonylag hamar meg is hozta az első halakat, amelyek eleinte kisebb méretű karikakeszegek voltak. Ebből a keszegféléből kimeríthetetlen mennyiség él szerintem a folyóban és szezonban gyakran csak a csemegekukoricával csalizva kerülhetjük el az apraját, most azonban minden halnak örülnünk kell, így gyorsan újra is csaliztam a horgot csontival. Igazság szerint szebb példányokat szerettem volna fogni, na meg persze dévérkeszegeket, ezért a csontkukacot gilisztára váltottam le, ami köztudottan csemegéje a dévéreknek. A gilisztát egyébként sokféleképpen tűzhetjük a horgunkra és a variációk közt jelentős különbséget lehet felfedezni. Tűzhetjük egészben, illetve darabként is, egészben horogra tűzve gyakran a horgot az „orrán” vezetem át és hosszan lógóra hagyom, teszem mindezt azért, mert így tűnik a legtermészetesebbnek a vízben. Ha több szálat akarok feltűzni egyszerre, akkor is általában így tűzöm meg azokat. Gyakran előfordul, hogy a kapások megvannak, de nem sikerül megakasztanunk a halat, ilyenkor a giliszta közepénél szúrom meg azt a horgommal, lecsökkentve a távolságot a giliszta egyik végétől a horgunkig.

Az egy helyen megtűzött giliszta teljesen természetes módon viselkedik a horgon és nem kelt gyanakvást a halakban.

Gyakran, főleg a kisebb példányok célzott horgászata esetében inkább egy vagy két 2 centis darabot tűzök a horgomra, amelyet valami más csalival zárok le, mondjuk egy szem pinkivel, vagy csontival. Míg az egész és kifejezetten nagytestű gilisztával a nagyobb halakat célozhatjuk meg, addig a darabbal inkább a kisebb 20-30 dekás példányokra lehetünk eredményesek, így volt ez ezúttal a Tiszán is, mert bár próbáltam az egész szál gilisztával nagyobb dévéreket fogni, de azok sajnos nem voltak jelen, azonban a kisebb példányokat kifejezetten érdekelte a gilisztadarab a horgon. Itt érdemes is megjegyeznem, hogy bár 14-es méretű horoggal kezdtem el a horgászatot, azonban ez a giliszta csalihoz kicsinek bizonyult, ezért azt nagyobb, 12-es méretűre cseréltem, amivel már minden kapást sikerült megakasztani, mivel a nagyobb csali nem takarta ki már a horgot. Az etetőkosárban az etetőanyag mellé szükség volt a vágott gilisztára is, mert ez keltette fel a legjobban a halak érdeklődését, ezért pár dobásonként mindig vágtam egy kisebb csomót. Bár azt gondoltam, hogy a csontkukac lesz majd a nyerő csali, mégsem így lett, mert a giliszta volt az. A horgászat végére szép számmal sikerült a szákomba terelnem a halakat, amelyek zömében dévérek és karikák voltak, egy-két bodorka színesítette csak őket.

Egy eredményes őszi napot töltöttem el ezúttal is a Tiszán, ahol sikerült kellően feltöltődnöm a hosszú tél beállta előtt. Ha teheti az ember használja ki az utolsó lehetőségeket a kényszerpihenő megérkezéséig.