Feederezzünk nagy távolságra finom szerelékkel!

Az, hogy feederbottal pontyokra horgászva lassan már a látóhatárt súroljuk olyan messzire tudunk dobálni - szinte már mindennapos -, azonban keszegre horgászni finom szerelékkel a megszokott távolságokon túl, na az, már egy kissé nehezebb feladat és teljesen más felkészültséget is igényel.
A finom technikás feederezés, de bármely más finomszerelékes módszer esetén is az esetek kilencven százalékában a parthoz egészen közel keressük a halakat, ami általában 15-20 méter, de maximum 30. Ennek talán az lehet a legfőbb oka, hogy ebben a zónában legtöbb számukra a búvóhely és az élelem is. Persze az is igaz, hogy nekünk sem lenne értelme feleslegesen bentebb horgászni, hisz ugyanakkora halakat távolabbról csak jóval ritkábban lehet fogni és messzebbre horgászva óhatatlanul pontatlanabb is az ember. De mi van akkor, ha valamely oknál fogva rákényszerülünk arra, hogy ezeket a halakat, vagy a testesebb egyedeket 50-60 méterre, vagy ettől még távolabb keressük? Ha ezt szeretnénk művelni, hamar rájövünk, hogy a normál, megszokott felszerelésünk erre alkalmatlan, gondolok itt a botra, a zsinórra, vagy akár az etetőkosarakra.
Egy mesés karikakeszeg, ami kukorica csonti kombinációra kapott.
Botok tekintetében az általánosságban használt 3,30-3,60 méteres változatok túl rövidek, illetve túlságosan gyengék is az ilyen távolságok megdobásához, de az is igaz, hogy a rövid bothosszal a bevágásaink sem mindig ülnének. Az ilyen távoli horgászatokra mindenképpen 3,90-es bothosszt kell választani, ami medium, vagy medium-heavy dobósúllyal rendelkezik, a finom botokhoz szokott kezűeknek ez kissé durvának tűnhet, azonban ez a fajta horgászat megköveteli ezt. Ha megvan a megfelelő bot, akkor egy precíz, 5500-6500-as méretű orsót kell rátennünk, aminek a dobját fonott főzsinórral kell feltöltenünk. Míg az erősebb, hosszabb bot a dobásokért felel, addig a fonott zsinór a kapások érzékeléséért. Lássuk be, a keszegfélék kapásai nem túlságosan nagyok, gyakran csak rázzák a spiccet, vagy megpöccintik azt, amit nagy távolságból szinte már nem is látnánk, de legalábbis biztosan kevésbé érzékelnénk. Az orsó dobjára csévélt 0,10-es átmérő körüli fonott zsinórral azonban jelentősen növelhetjük a kapások láthatóságát még igen nagy távolságok esetén is.
Fonott zsinórt a dobokra!
A fonott zsinór nyúlásmentessége miatt a feederhorgászok is egyre többször veszik elő az ezzel megtöltött dobokat, és élvezik a vele járó előnyöket. Azonban ez a nyúlásmentesség okoz hátrányt is, mégpedig azt, hogy könnyen beletéphetjük a megakasztott halba az előkénket, mivel az lesz a leggyengébb láncszem a sorban. Ezt kivédeni két dolgot tehetünk, az egyik, hogy nem vágunk be túlságosan nagyot a kapások esetén, a másik pedig, hogy a szerelékbe erőgumit építünk be, ami segíteni fog a tompításban. A csúszó végszerelékem alul egy forgón ütközik meg, ami elé a kötést védendő egy gumistoppert teszek, a forgó egyik végébe tehát a főzsinórom, a másikba pedig az erőgumim kerül, aminek másik végén egy egyszerű hurok található, ebbe fűzöm bele a horogelőkémet és már készen is van a szerelékem. Ha már itt tartunk, akkor ejtsünk néhány szót az előke és horog kiválasztásáról is. Én általában ebben az esetben nem szoktam finomkodni, mivel semmi nem indokolja a túlzott finomítást, a parttól távolra horgászunk, a halak nem olyan óvatosak itt és nem is a legkisebb példányokra vadászunk, valamint bármikor beköszönhet egy ponty is. Ezek tükrében 0,12-0,13-as méretű előkéket kötök rajtuk kifejezetten nagynak tűnő 10-12-es horgokkal, aminek pedig az az oka, hogy a halakat nagy távolságból kell kitekernünk, ha mindezt kis horoggal tennénk, akkor túlságosan sok lenne a menet közbeni halvesztés.
10-12-14-es horogméretek egymás mellett. Azért a legnagyobb 10-es méret majdnem kétszer nagyobb a 14-esnél!
Giliszta-csonti kombinációval sikerült a legtöbb dévért a horgra csábítani.
A nagyobb horgot a nagyobb és stabilabb csalik is indokolják még, sokszor csalizok 3-4, de akár 5 szem csontival is, de a több szálas gilisztacsokor is a gyakori csalik közt van, ezekhez bizony szükséges a nagyobb horog. Véleményem szerint tehát nem indokolt a túlzott finomítás, persze bizonyára vannak ettől eltérő szituációk is, de ha ebből indulunk ki, akkor nagyot nem hibázhatunk. A szerelék meghatározó eleme még az etetőkosár, aminek fajtája eltérő lehet az általánosságban használtakétól, míg legtöbbször az oldalán ólmozott etetőkosarakat alkalmazzuk horgászataink során, addig a nagy távolságokra történő pecáknál érdemes a végükön ólmozott variációkat alkalmazni, így a ring és a bullet etetőkosarakat részesítsük előnyben. Ezen kosarak, mint a kilőtt nyílvessző, az orruknál súlyosabbak, így lényegesen messzebbre is dobhatóak és jóval pontosabbak is a hagyományos társaiknál, ezeket az előnyöket azért kár lenne nem kihasználni.
Amiben biztosan megegyeznek ezek a kosarak, az az, hogy végólmozással rendelkeznek.
Ne sajnáljuk a gilisztát! A szebb dévérek imádják egészben, vagy darboltan is.
Az etetőkosár mit sem ér azonban a megfelelő etetőanyag nélkül, és itt most a megfelelő szón van a legnagyobb hangsúly! Ha már ilyen nagy távolságra horgászok, akkor messzire szeretném elkerülni a zavaró apróhalakat, így a túlságosan aromás etetőanyagokat messzire elkerülöm, sokkal inkább szóba jönnek a natúr, a sós, vagy a halas etetőanyagok, de főleg ez utóbbiak. A nagyobb testű keszegfélék előnyben részesítik a halliszt tartalmú etetőanyagokat, így bátran használjuk, mert nem fogunk csalódni bennük a rájuk történő horgászat alkalmával. Ha megvan a megfelelő etetőkosár, és az etetőanyag is elkészült, akkor kezdődhet a horgászat is, viszont itt törekedjünk a lehető legpontosabb dobásokra, hogy minél kisebb helyre összpontosítsuk a halakat. Az a dobás, ami 20 méteren félremegy két méterrel, 60 méteren ennek sokszorosával téveszt majd célt, így akár 6-8-10 méterrel megy majd jobbra, vagy éppen balra az etetés középpontjától.
A naptól ernyővel védett oldaltálcámon ezeket a finomságokat rejtegettem a halak számára.
Az ilyen félresikerült dobásokat menet közben fogjuk majd le, hogy ne repüljön el addig, így nem okoz majd kárt az etetésünkben. Ha úgy érezzük, hogy még éppen jó lesz a dobásunk, de aztán a becsobbanásnál látjuk, hogy mégsem volt az olyan jó, akkor pedig tekerjük ki azonnal, ne engedjük lesüllyedni a kosarat! Tehát a rontott dobásokat is tudjuk valamelyest korrigálni, persze az lenne a jó megoldás, ha minden dobás jó helyre esne, de ilyen hiba még egy profi horgásznál is előfordul, nem kell megijedni tőle, csak reagálni kell rá megfelelő módon. Még érdemes szót ejtenem a horgászat ritmusáról, a megfelelő ütem kiválasztásáról is. Az ilyen távolságban történő horgászatok alkalmával nem kell túlpörgetni a dobásokat, sokkalta célravezetőbb, ha minden dobás után kivárjuk a kapást, így a halak fogják diktálni az ütemet majd, ne feledjük a testesebb példányok a célhalak!
Gyönyörű dévérekből álló teríték lett a jutalmam a nagyobb távolságól.
Ha valaki ezután kedvet kap, hogy megnézze otthon az egyesületi tavon hogy milyen keszegféléket lehet fogni a távolban, akkor bízom benne, hogy mind a felszerelést, mind a technikát illetően könnyebb dolga lesz majd. Akinek kedve van próbálja ki ezt a technikát, megéri!